Hírek

2012. május 05.

Majális és Búcsú Balatonkeresztúron ..

Tegnap kezdődött és vasárnapig tart Balatonkeresztúron, az összevont majális és búcsú. Ma délután ott jártamkor még a főzőverseny tartott a programok majd csak kora este kezdődtek. Addig is a Balaton Old Boys nosztalgia zenekar szórakoztatta a jelenlévőket.

Képek! | Képek!


2012. április 11.

Húsvéti Huncutságok

A kora délután a kicsiké volt. Idén először a Somogy Ifjúságáért Egyesület kreatív játékokkal jelentkezett, és a gyerekek örömmel éltek a lehetőséggel. Három óra után már a színpad is megtelt. A balatonszentgyörgyi Kis-Balaton táncegyüttest a helyi csoportok követték. De volt nyuszi keresés, és a fiúk azért a szódásüveget magukkal hozták! :-))))) Nagyszerű időben, nagyszerű hangulatban kezdődtek Márián a szabadtéri programok. További képek!


2011. december 23

Idősek Karácsonya Balatonmáriafürdőn ...

Csütörtök délután rendezték meg, az évtizedes hagyománnyal bíró "Idősek Karácsonya" ünnepséget, Balatonmáriafürdőn. A köszöntők elhangzását követően egy rövid műsorral örvendeztették meg a nagy számban megjelent szép korúakat. A műsorban közreműködtek: a Regens Wagner Ház lakói, Balatonmáriafürdő Csillagvirág Művészeti Modellóvoda ovisai, Balatonkeresztúri-balatonmáriafürdői Bárdos Lajos Női Kar, Balatonkeresztúri-balatonmáriafürdői Férfiak Éneklő Csoportja. A Marcali Városi Zeneiskola növendékei. Képek!


2011. december 12.

Adventi vásár Balatonmáriafürdőn ...

Szombat délután, este ismét megtelt a Vár Üzletház belső udvara a Karácsonyt váró felnőttekkel és gyerekekkel. Az alkalomra kirakodó vásárt és kulturális programokat szervezett az Önkormányzat, a helyi civil szervezetek segítségével. Volt tea, forralt bor, sült gesztenye, sültkolbász és jókedvű együttlét. További képek!


2011. szeptember 04.

"Holnap Halnap"

Remek színfoltja volt a "Holnap Halnap" rendezvénynek a retro divatbemutató és a Fergeteges Forgatag táncbemutatója. Volt itt csíkos fürdőköpeny, klott gatya, nylon ing, orkánkabát és svájci sapka. A szórakoztatásról a Balaton Old Boys gondoskodott, majd ezt követően, késő estig a fiatal Lorenzó együttes igazi retro zenéjére rophatták a táncot. Jövőre veletek ugyanitt...... Fotók: Mátrai Eszter Képek! További képek!


2011. augusztus 28.

Kanizsai táncosok a Szabadtérin …

A nyárvégi bulit egy nagyszerű táncegyüttes az Eraklin Táncklub Egyesület műsora vezette fel ma este az Európa Parkban rendezett programon. A Zenepavilonnál a FŐNIX Zenekar tart utcabált.

További képek!


2011. augusztus 21.

Szent István ünnepe Balatonberényben …

Tegnap este tartották meg Balatonberényben Szent István ünnepét. A Templomkertben megrendezett ünnepséget követően dobosok és mazsorettek menete hívta az üdülővendégeket és helybélieket a partra. A szabadtéri színpadnál tartották meg a további programokat.

További képek!


2011. augusztus 21.

Szent István ünnepe Balatonmáriafürdőn …

Tegnap este tartották meg Balatonmáriafürdőn a Központi strandon Szent István ünnepét. Galácz György Balatonmáriafürdő polgármestere tartotta az ünnepi beszédet. Ezt követte a kulturális program.

További képek!


2011. augusztus 07.

Moderntánc est Balatonkeresztúron …

Moderntánc estet tartottak tegnap Balatonkeresztúron a Szent István téren. A Fergeteges Forgatag Tánbarát Kőr mellett fonyódi és nagykanizsai gyerekek is bemutatkoztak. Az estét utcabál zárta a zenét a Bale –Seen Együttes szolgáltatta.

További képek!


2011. augusztus 07.

Balatonberényben az M. & K. ….

Tegnap este Balatonberényben koncertezett a Balaton M. & K. Egyesület Fúvószenekara. A z együttes Vonyarcvashegyről érkezett, és Berényben a focipályánál tartott egy bemutatót.

További képek!


2011. augusztus 06.

Folkest Mária alsón …

Az Aranyhíd Fesztivál programsorozat részeként Folkestet rendeztek tegnap Balatonmáriafürdő-alsón, A balatonszetgyörgyi Kis-Balaton Táncegyüttes műsorának tapsolhatott a közönség.

További képek!


2011. július 31.

Véget ér a Fúvósfesztivál …

Ma koraeste még szórakoztatták a nagyszámban jelenlévő közönséget, majd átadták a színpadot az esti fellépőknek a fúvószenekarok. Ezzel véget ért a XXVIII. Balatonkeresztúri Fúvószenekari Találkozó.

További képek!


2011. július 30.

Táncbemutató Balatonberényben …

A balatonberényi Kabala Tánccsoport tartott bemutatót ma kora este Balatonberényben a szabadtéri színpadon. A csepergős időben sokan eljöttek megnézni a kicsik és nagyok produkcióját. Tervben van még egy Wanted-koncert, reméljük kitart az idő.

További képek!


2011. július 30.

Majorette show …

Sajnos az időjárás közbeszólt, és a zápor megzavarta a fotóst .... és nem tudta végig "dokumentálni" – nagy bánatára :-) - a majorettek produkcióját. A közönséget láthatóan nem zavarta a csapadék csak a fotófelszerelést. Azért néhány képet készítettem...

További képek!


2011. július 30.

Felvonulás és térzene …

Délelőtt rendezték meg a Fúvósfesztiválon a második felvonulást. Most a Festetics Iskolától a Központi strandig tartott a menet, persze körforgalmas megállóval. A nagykanizsai barátaink mindenévben kitalálnak valami egyedit a programhoz most sem volt ez másképen! Képek: Sztera

További képek!


2011. július 30.

Operett est Balatonmáriafürdő-alsón …

Tegnap este a Hullám utcai szabad strandnál a "Mosoly országa" címmel egy operett estet hallhattak a nyaraló vendégek. A műsorban közreműködött Geleta Viktor és Kósz-Nadray Gyöngyi.

További képek!


2011. július 30.

Felvonulás és megnyitó …

A csepergő eső ellenére megtartották a felvonulást a Fúvószenekari Fesztiválon tegnap kora este. A megnyitó ünnepség és a Balaton M&K nyitó koncertjére a Bene Ferenc Sportcsarnokban került sor. Mára már jobb időt ígér a meteorológia! Délelőtt újabb felvonulás, majd a Gróf Széchenyi Imre téren a strand előtt fúvós kavalkád. "Életképek" címmel egy kiállítást nyitnak meg a helyszínen. További képek!


2011. július 29.

A vízizene elmaradt, de nagy buli lesz!

15 év óta először, de sajnos - a nagyon hideg víz miatt- elmaradt a hagyományos vízizene a Fúvósfesztiválon, Balatonmáriafürdőn. Viszont a parton annál jobb a hangulat! A Marcato a körforgalomnál csalogatta a nézőket kezdésképpen, a Központi strandon felállított színpadhoz. A javuló időjárásban, a nagyszámban sétálni induló nyaralóvendég több száz fős közönséget alkotott már kora délután. A nagykanizsai fúvósok és az M&K szórakoztatta a vendégeket. Este menetzene Balatonmáriafürdőről, Balatonkeresztúrra. A nyitó napi programok a Bene Ferenc Sportcsarnokban lesznek. Holnap délelőtt viszont az iskolától a strandig tart a felvonulás és a programok már a központi helyszínen lesznek. ja ... kisütött a Nap! További képek!


2011. július 25.

Experidance tegnap este …

Több százan élvezték tegnap este az Experidance kiváló előadását, a Városi Sportcsarnokban. Az első felvonás képeit nézhetik meg a galériában. Az Experidance Tánckara, Román Sándor koreográfiáját: REVANS címmel adta elő.

További képek!


2011. július 24.

Egy fantasztikus koncert, fantasztikus képei …


Tegnap este a Balkan Fanatik zenekar volt városunk vendége. A Sportcsarnokban több százan szórakoztak nagyszerűen a kiváló zenére. Ahogy ma reggel a Facebook -on olvasom egyöntetű a vélemény: nagy siker, nagyszerű este! Köszönöm a képeket Győri Szabolcsnak! További képek!


2011. július 24.

Marcali Folklór Napok, szombat este …

Tegnap este folytatódott a Marcali Folklór Napok rendezvény sorozat. Az időjárás persze megint csak a Sportcsarnokba száműzte a rendezvényt. Sajnos nincs szerencsénk ezzel a hétvégével. A táncosok programját a koncert követte. Mára maradt még egy program. Esete kilenctől az EXPERIDANCE előadása látható a Városi Sportcsarnokban! Jegyek a helyszínen még kaphatóak! További képek!


2011. június 24.

Nemzetiségi néptáncverseny Balatonberényben …


Tegnap délután 11 csoport részvételével nemzetiségi néptáncversenyt rendeztek Balatonberényben. Az időjárás szerencsére megjavult és esőmentes időben, - szabadtéren - tudták megrendezni a versenyt. A versenyt táncház követte a tervek szerint. További képek!


2011. július 23.

Stringers

Üres színpad volt a Mária-alsói strandon, az emberek a büfék fedett terasza alatt várták a jobb időt, de a sötét felhők csak egyre gyülekeztek. A Stringers gitár trió kipakolt, majd bepakolt, aztán, biztos fedezékbe kerülve a húrok közé csapott. Az ég kis idő múlva leszakadt, de nem volt kárára semminek és senkinek, hisz a hangulat csak fokozódott a jobbnál jobb slágerek és különleges dalok hatására. Azok, akik meg tévelyegtek az utakon, mert nem láttak a sűrű esőfüggönytől, a fülükre hagyatkozva, egy nagyon jó, kellemes, vidám társaságra lelhettek. Köszönet a merész hangosítónak, aki adott rá rendesen kakaót! További sok sikert a Stringersnek és köszönjük az élményt!:-) További képek!


2011. július 22.

Marcali Folklór Napok


Tegnap este az időjárás már átrendezte a Marcali Folklór Napok programját. Az eső miatt elmaradt az utcatánc és a Sportcsarnokban tartották meg az esti programot. Ahogy ma reggel olvastam az időjárás előrejelzést, valószínűleg ma sem lesz ez másképpen. További képek!


2011. július 18.

Molnár Trió koncertje


Molnár György harmonikaművész 1978-ban született Budapesten. Herrer Pál és Tabányi Mihály voltak a mesterei. Éppen csak hétéves volt, amikor első versenyét megnyerte. Tegnap este koncertezett Marcaliban a Szabadtéri Színpadon. További képek!


2011. július 16.

Márkus Színház Márián …

Ha jól számolom már a negyedik nyáron van nyári színház, a balatonmáriafürdői Csillagvirág Művészeti Óvodában. Ismét teltház fogadta a méltán népszerű Márkus Színház, Vitéz János című bábelőadását tegnap délután. Nagyszerű vándorkomédiások! Gratulálok az előadáshoz! További képek!


2011. július 10.

Baglas Fesztivál …

Tegnap koradélután kezdődött és az éjszakába nyúlott a Baglas Fesztivál programja. A rettenetes hőség miatt kevesebben voltak a koradélutáni programokon, de a meleg enyhültével egyre sokasodott a közönség. A Baglas-hegyi Baráti Kőr megint kitett magáért a szűkös lehetőségekből egy nagyszerű programot hoztak össze. Volt ott kérem mindenféle elfoglaltság: állatsimogató, népi foglalkozások- játékok, Parapli kincsvadászat, több fellépő csoport a színpadon ( a baráti kőr szedte össze a színpadhoz való anyagot és maguk ácsolták, hosszan sorolták nekem, hogy ki mindenki segített... köszönik szépen!). Volt Baglas taxi, lovas kocsival hordák fel a vendégeket, kirakodó vásár és jókedvű vendégek! A rendezvényt Szászfalvi államtitkár úr nyitotta meg, majd a kihelyezésre kerülő információs (emlék) táblákat Németh József plébános áldotta meg. A fellépőkről és az esti programokról. egy másik írásban és képgalériában tájékozódhatnak! További képek! Ujabb képek!


2011. július 09.

Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál, Moderntánc verseny

Balatonberényben rendezték meg sokadik alkalommal a Dunántúli Amatőr Művészeti Fesztivál Moderntánc versenyét. A rekkenő hőségben nagyszerűen szerepeltek a tánccsoportok, látszott rajtuk életük a tánc! Hetvennyolc csoport tisztelte meg jelenlétével a rendezőket. Délután kettőtől este hét óráig tartanak a bemutatók. További képek!


2011. július 03.

Mesefesztivál Balatonberényben …

Már délelőtt elkezdődtek a programok, volt mindenféle vetélkedő, és táncbemutató. Kora délután a Holle Anyó című mesét adták elő a berényi diák színjátszók. Kevesen voltak a nézők, sajnos üres a Balaton part.... A gyerekek viszont nagyszerűen szórakoztak! És ez volt a legfontosabb a mai napon. További képek!


2011. július 03.

Parti programok …

Megkezdődött tegnap este a Balatonmáriafürdő Központi strandjának színpadán, az a programsorozat, amely a szezonban minden hétvégén a nyaralóvendégek szórakoztatására hivatott. Péntekenként Balatonmáriafürdő-alsón, szombatonként a Központi starndon lesznek a rendezvények. További képek!


2011. július 03.

Retro party …

Egy nagyszerűen sikerült program volt tegnap este a Kulturális Korzóban. A Calypso és a Főnix Zenekar közös produkciójában egy nagyon színvonalas "Retro Partyt" rendeztek az aulában. Becslésem szerint közel kétszáz vendég élvezte a kiváló előadó művészeket. A közönség láthatóan jól érezte magát, befogadta a Korzót a Város! További képek!

Korábbi hírek: 2010 | 2011 | 2012

 
Fel az oldal tetejére!